Történelmi érdekességek,őrületek

Ami a történelemkönyvekből kimaradt!A történelem emberi oldala.

Ők voltak John F. Kennedy szeretői

Velvet

"Ha nem szexelek minden nap, megfájdul a fejem" – mondta egyszer John F. Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnöke, aki ötven évvel ezelőtt, 1963 november 22-én lett merénylet áldozata Dallasban. Egyes értelmezések szerint JFK hatalmas szexuális aktivitására a betegsége miatt kapott gyógyszerek adnak magyarázatot, mivel Kennedy Addison-kórban szenvedett, amire hidrokortizont, egy szteroid típusú gyulladáscsökkentő szert szedett. Kennedy pedig, hogy kielégítse vágyait, rendszeresen csalta feleségét, Jackie Kennedy Onassist, nem csak Marilyn Monroe-val. A színésznőn kívül kívül még rengeteg szeretője volt, az NY Post gyűjtését felhasználva az alábbiakban meg is mutatjuk, kik.

 

Marlene Dietrich, színésznő

A német színésznő barátja és szeretője volt JFK apjának, ezért Dietrich 1963-ban vendégeskedett is egy kicsit a Fehér Házban. Az akkor 61 éves színésznő egy rövid éjszakára össze is jött a nála 16 évvel fiatalabb JFK-vel, aki akkor állítólag meg is kérdezte Dietrichtől, hogy lefeküdt-e az apjával is, mire a nő azt hazudta mondta, hogy nem, Kennedy pedig erre azt mondta, mindig is tudta, hogy az apja hazudott.

Mimi Alford, gyakornok a Fehér Házban

A 19 éves Mimi Alford pár nappal azután találkozott JFK-vel, hogy a lány megkezdte gyakornoki munkáját a Fehér Házban. JFK állítólag a Fehér Ház medencéjében úszkált, meglátta a nőt, kijött a vízből, és bemutatkozott, Mimi Alford aznap este pedig már hivatalos is volt egy munka utáni italra. A sztorit, hogy JFK hogyan csábította el őt, és hogy milyen volt az a 18 hónap, amíg kapcsolatuk tartott, Alford megírta az emlékirataiban. Alford a könyvében azt is elmondta, hogy soha nem szólította az elnököt Jacknek, csak és kizárólag Mr. Presidentnek, illetve arról is írt, hogy JFK egyszer rávette őt, hogy orálisan kielégítsen egy másik alkalmazottat a Fehér Ház medencéjében.

Marilyn Monroe, színésznő

Monroe 1962 februárjában találkozott először az elnökkel egy vacsorán New Yorkban, ahol JFK állítólag úgy üdvözölte őt: "Végre itt vagy!" JFK azonnal meg is hívta a színésznőt Palm Springsbe, és előre szólt, hogy a felesége nem tart majd vele. Egy teljes hétvégét töltöttek együtt Bing Crosby színész-énekes házában, és mivel Monroe ezek után még többet akart az elnöktől, állítólag fel is hívta feleségét, Jackie Kennedyt, hogy elmondja, viszonya van a férjével. Jackie Kennedy pedig erre csak annyit reagált: "Nagyszerű Marilyn, menj hozzá Jackhez, költözz be a Fehér Házba, és aztán vállalj mindenért felelősséget, mint First Lady, én pedig kiköltözöm, és rád marad minden probléma."

Judith Campbell Exner, a maffia szeretője

1960-ban, Las Vegasban mutatta be Frank Sinatra az elnöknek Judith Campbell Exnert, aki Sinatra exe volt, majd a maffia főnök, Sam Giancana szeretője. Seymour Hersh oknyomozó riporter szerint Exner sokat tudott JFK és az apja maffiakapcsolatairól, és arról, hogy Kennedynek állítólag ezen kapcsolatokon keresztül sikerült megnyernie az 1960-as elnökválasztást, illetve bizonyítékai is lehettek arra is, hogy JFK meg akarta öletni Fidel Castrót.

Angie Dickinson, színésznő

Dickinsont szintén Frank Sinatra mutatta be az elnöknek egy partin, amit Kennedy nővére, Pat rendezett Santa Monicán. Dickinson ezután résztvett a választási kampányban is, illetve Kennedy elnöki beiktatása előtti vacsorán állítólag többen látták őket flörtölni, viszont soha nem derült ki, hogy tényleg összejöttek-e.

Mary Pinchot Meyer

Meyer régi barátja volt az elnöknek, és már 1938 óta ismerték egymást. A nő hozzáment egy CIA ügynökhöz, a nővére pedig a Washington Post szerkesztőjéhez, így Meyer mindenképpen bekerült a Kennedy család baráti körébe. A nő rendszeresen látogatta JFK-t a Fehér Házban, és állítólag a szeretője is volt. Sokak szerint ez is közrejátszhatott a nő 1964-es meggyilkolásában, ami egyébként máig egy megoldatlan ügy.

Blaze Starr, sztripper

Az elnök és a börleszktáncos Blaze Starr 1954-ben találkoztak egy sztriptízbárban, Marylandben. A nő egyébként még mindig él, 81 éves, és az életéről film is készült 1989-ben, Blaze címmel. A film kapcsán akkor azt mondta, JFK "nagyon gyors és nagyon vad" volt.

Pamela Turnure, a Jackie Kennedy titkárnője

Turnure JFK feleségének volt a titkárnője, és eléggé hasonlított is Jackie Kennedyre. Pamela Turnure 21 éves volt 1961-ben, mikor viszonyba kezdett az elnökkel, akivel akkor töltötte együtt az éjszakákat, mikor Jackie Kennedy épp nem volt otthon.

Gene Tierney, színésznő

Tierney épp szakított férjével, az olasz designer Oleg Cassinivel, mikor találkozott 1948-ban Kennedy-vel egy filmforgatáson. Össze is jöttek, de Kennedy közölte Tierney-vel, hogy ő túlságosan is ambíciózus ahhoz, hogy feleségül vegyen egy színésznőt, így a nő visszament a férjéhez, és idővel meg is bosszulta a dolgot, egy riporternek ugyanis azt mondta később, hogy 1962-ben Nixonra szavazott.

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 97
Heti: 268
Havi: 873
Össz.: 649 762

Látogatottság növelés
Oldal: Ők voltak John F. Kennedy szeretői
Történelmi érdekességek,őrületek - © 2008 - 2024 - tortenelmioruletek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »