Történelmi érdekességek,őrületek

Ami a történelemkönyvekből kimaradt!A történelem emberi oldala.

Az első hivatalos képek a királynőről apja halála után.

Kenneth Clayton fotós, a BBC megbízásából a királyi családról készített művészi portrékat 1952-ben. A fényképész az elsők között volt, akik beléphettek a palotába a VI. György halálát követő gyász időszak alatt.

                      

A királynőt Kenyai szabadságán érte apja halálhíre és természetesen azonnal haza is utazott. Két napra rá, 1952. február 8-án már ki is hirdették II. Erzsébetet, mint uralkodót.

                   

A képek még a hivatalos gyász időszaka alatt készültek és egy titoktartási szerződést is kötöttek Claytonnal. A szerződés értelmében a fotókat nem jelentethette meg 30 évig, ám ezt annyira betartotta a művész, hogy egész életében nem volt hajlandó nyilvánosságra hozni a portrékat.

Most azonban Kenneth családja úgy gondolta, hogy itt az ideje megmutatni mindenkinek a királyi család képeit. Ennél jobb alkalom nem is adódhatott volna, mint a királynő uralkodásának 60. évfordulója.

             

A család állítása szerint ez volt az első alkalom, hogy úgy fotózták le Erzsébetet, mint Anglia királynője.

http://newsee.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 36
Heti: 184
Havi: 789
Össz.: 649 678

Látogatottság növelés
Oldal: Az első portré II. Erzsébetről apja halála után
Történelmi érdekességek,őrületek - © 2008 - 2024 - tortenelmioruletek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »