Történelmi érdekességek,őrületek

Ami a történelemkönyvekből kimaradt!A történelem emberi oldala.

A meggyilkolt amerikai elnök agyát nem temették el a test többi részével együtt 1963. november 25-én. Ráadásul a szervet nem más, mint Robert Kennedy vitte magával.

autóban_1.jpg

November 22-én lesz pontosan fél évszázada, hogy a texasi Dallasban Lee Harvey Oswald lelőtte John F. Kennedyt, az Egyesült Államok 35. elnökét (a konteóktól most tekintsünk el). Az elnököt három nappal később, november 25-én temették el az arlingtoni Nemzeti Temetőben, ám (és ezt már egy hamarosan megjelenő könyv állítja) az agya nélkül.

A morbid állítást tetézi, hogy az End of Days: The Assassination of John F. Kennedy című könyv szerzője, James Swanson azt is állítja, hogy a nemes szervet a halottkémi vizsgálat során távolították el a koponyából és helyezték egy rozsdamentes acélból készült tartóba, amit egy ideig a Secret Service (az elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat) őrzött.

Az agyat kicsit később a Nemzeti Archívumba szállították, ahol egy szigorúan őrzött helyiségben tárolták. Jóval később, 1966 októberében vették észre, hogy az agy, és egyéb bizonyítékok eltűntek – és azóta sem kerültek elő.

Az akkori igazságügy-miniszter, Ramsey Clark vizsgálatot rendelt el, ám az nem járt sikerrel, arra viszont meggyőző bizonyítékokat találtak, hogy az agyat az elnök öccse, a korábbi igazságügy-miniszter, Robert Kennedy vitte magával asszisztense, Angie Novello segítségével – állítja James Swanson.

Az összeesküvés-elméletek hívei szerint az elnök agya azért tűnt el, hogy ne lehessen bizonyítani: a hivatalos verzióval ellentétben nem hátulról, hanem szemből lőtték le.

James Swanson azt állítja, Robert Kennedy azért vitte magával fivére agyát, hogy ne lehessen kideríteni, valójában mennyire is volt beteg az elnök, illetve ne lehessen megállapítani, valójában mennyi gyógyszert is szedett.

http://kivultagasabb.blog.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 66
Tegnapi: 123
Heti: 299
Havi: 1 522
Össz.: 648 643

Látogatottság növelés
Oldal: Miért lopták el Kennedy agyát?
Történelmi érdekességek,őrületek - © 2008 - 2024 - tortenelmioruletek.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »